Szombaton éjjel, már majdnem vasárnap, fáradtan és a nedves forró tengeri levegőtől megizzadva érkeztem meg a családhoz, amelyik volt olyan kedves, és bizonyos összeg fejében, hajlandó volt elszállásolni engem. A házi úr a kapuban várt. Megvárta míg leveszem a cipőmet, utánna megmutatta a szobámat. A szobám....hát enyhén szólva spártai. Minimális bútor, rettenetes meleg. Klíma sehol, egy árva koszos ventilátor árválkodik a falon, amit büszkén mutat, de bekapcsolni már nem sikerül. Nagy nehezen mégis kavarni kezdi a levegőt. Kulcs a szobámhoz nincs, csak retesz belülről. Még megmutatja, hol a fürdőszoba és mond valamit a reggeliről. Eléggé kába vagyok már és az utolsónak szánt mondatból csak  a reggeli, breakfast és a nyolc harminc, eight thirty szavakat regisztrálom. Mikor megkérdezem, hogy 8:30-tól vagy 8:30-ig, szinte felfortyan. Ez nem hotel, 8:30-kor és kész. A vacsorára már rá se kérdezek, majd holnap. Még bepötyögöm a kötelező ÉLEK sms-eket és elalszom. Hajnal felé felébredek, melegem van, szomjas vagyok és pisilni kell. Vizem van, de a vécére végig kell menni a folyosón, el a háziak hálószobája előtt és nem akarok senkivel találkozni egy bugyiban. A pongyola a kofferben, a koffer még körültekerve stretch fólával, ami amilyen vékony olyan erős. Se olló, se kés, nagy nehezen, foggal körömmel kiszabadítom a pongyolát és megtalálom a vécét is. Reggelig már nem tudok elaludni, negyedóránként számolom a közeli templom toronyórájának az ütéseit, aztán végre kivilágosodik. Lezuhanyozok, bár a meleg vizes csapból nem folyik semmi. Szerencsére a hideg is elég meleg. Beszappanozva állok, mikor a lámpa kialszik. Aha, a szenzor, amit szintén büszkén emlegetett a bácsi az éjjel. Sajnos a zuhanyozó fülkéből nem tudom észrevétetni magam vele. Amíg a félhomályban befelyezem a tisztálkodást, megfordul a fejemben, hogy átkérem magam máshova.

Fél kilenckor lemegyek a konyhába. A bácsi a reggeli készítésével foglalatoskodik, a macska a konyha asztalról nézi. Megkérdezi, hogy kérek-e kávét, vagy inkább dzsúzt. Kávét kérek. Leteszi elém a reggelit: egy kockasajt, margarin és lekvár. Knäckebrotot vagy inkább kenyeret kérek? Érdeklődik előzékenyen. Kenyeret kérek, erre kapok egy olyan szivacs állagú kiflit, amilyen talán nincs is. Ááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!! Hol az a tipikus angol reggeli? Tojás, szalonna, palacsinta, kolbász? Friss paradicsom vagy paprika sincs. Később megtudtam, hogy az itt nagyon drága, mert behozatal, mert mezőgazdaság szinte nincs, mert természetes édes víz nincs a szigeten, a tengervízből nyerik azt a keveset, ami van. Közben lejönnek a francia lányok is, Margó és Pauline, álmosan, kócosan, nemrég kerülhettek ágyba. Táncolni voltak az éjjel, mondja az egyik. Koktélt is ittak, „ ájsztípís”. Talán Long island ice tea? Kicsit nehezen értem az angolt francia kiejtéssel. Megesznek egy egy kockasajtot, megisszák a kábé egy deci dzsúzt, amit kérdezés nélkül kaptak, és mennek vissza aludni. A reggelinek vége, világos, hogy más már nem lesz. A vacsora jobb és több is, mint a reggeli, és végre találkozom a háziasszonnyal is. Hát eléggé ellenszenves. Másnap a nyelviskolában találok néhány cseh iskolatársat és kicseréljük a tapasztalatainkat a szállást illetően. Egyikük szintén családnál lakik, a szobája szintén kicsi és nincs ablaka. A reggeli az enyémhez hasonlóan kevés és vacak. A másik két lány hotelben lakik, mert tavaly családnál voltak és ugyanazt élték át, amit  most én. Az ebédszünetben megkérdezem a titkárságon, hogy tudnak-e nekem valamelyik hotelben szobát szerezni, mert én ott nem maradok. Másnap mondják, hogy sajnos nincs szabad szoba. Talán a jövő héten.

Aztán mégis ott maradtam végig. Az állatokat megszoktam és a tányéromban se találtam állati szőrt. Zuhanyozni reggel és délután szoktam, amikor nem hiányzott a lámpa. A reggelit pedig a közeli szupermarket kínálatából és McDonalds reggeli menüjével megoldottam. És esélyt akartam adni a házigazdának, hogy legalább azt teljesítse, amiért a szállásnak ezt a formáját választottam, vagyis, hogy beszélgethessenek velem, és gyakorolhassam az angolt reggeltől estig. Valószinűleg ők ezt nem tudták, mert a bácsi keresztrejtvényt szokott fejteni, mikor reggel és este ott állt a hátunk mögött, a néni pedig a lányával telefonált, mikor egyetlen egyszer ott volt a vacsoránál. Egymás közt pedig máltai nyelven beszéltek, este pedig valami olasz csatorna nézése közben szoktak elaludni.

Legközelebb nem családhoz megyek.