Metrózom. Jaj de nagyon unom már. Naponta kétszer kábé 45 percet. Az elején pedig de élveztem!

Olvasni szoktam, ahogy a többség. De láttam már öltönyöst, aki szókártyából nyelvet tanult. Anyókát, aki a kutyáját simogatta egész úton, nem tudom ki nyugtatott kit. Bömbölő gyereket, vihogó tiniket, de leckét tanuló osztályelsőt is.

Sokan zenét hallgatnak, lóg ki a fülükből a drót, unott képpel maguk elé meredve ülnek, állnak, kinek hogyan hozta a sorsa, jó szerencséje. A gyakorlott metrózók már nem is kapaszkodnak. Minek? Éles kanyar, zötykölődés nincs. Szerencsére hirtelen fékezés se nagyon. Ezek, a zenét hallgatók úgy néznek ki, mintha csak a testük lenne itt, vagy nyitott szemmel aludnának. Lehet, hogy nem is zenét hallgatnak, csak a zaj ellen van a fülükben a dugasz. De az is lehet, hogy csak én nem állom meg, hogy a zene ütemére megmozduljon kezem, lában, fejem. A villamoson állva zötykölődésnek lehetett álcázni a tánclépéseket. Gondoltam, amíg nem találkoztam egy sorstársammal, aki szintén ezt hitte.

Vannak napok, mikor nincs kedvem olvasni, vagy a napi munka után már inkább pihentetem a szemem. Hja, nem vagyok már húsz éves...... Olyankor az embereket szokta nézegetni, és kitalálni róluk mindenfélét, aminek persze a fele se igaz. Persze csak óvatosan, nem feltűnően, nehogy valaki félre értse.

A magas jóképű fiatalemberre mégis olvasás közben figyeltem fel. A látóterembe belépett egy pár barna cipő, a tulajdonosa leült velem szemben, de a két cipő tovább mozgott. Görcsöl a lába? Vagy rosszul van? Most már a cipőkre összpontosítottam, Anjin san megvár. Ütemesen topogtak ezek a cipők, verték a ritmust. Tiszták voltak. A barna nadrágos térdeken férfias ujjak kísérték a cipők ritmusát. Szemben ült velem, elég volt kicsit felemelni a fejem. Láttam, hogy még a szeme is csukva és néha elmosolyodik. Az egész ember élvezte a zenét, minden porcikájával csak arra figyelt.

Én meg őt néztem. Annyira tetszett, hogy ennyire átadja magát a zenének hogy ennyire kizárja az érzékelésből a világot jelentő metrót, hogy nem unott képpel hallgatja a fülébe bömbölő a zenét.

Mit hallgathat? Mi az ami ennyire érdekli? 35 és 40 közé saccoltam a korát. A ruhája inkább sportos, mint elegáns, de annyira passzolt még a zoknija színe is a többi darabhoz, hogy vagy minden ruhája megy mindenhez, vagy tudatosan választotta ki reggel, nem csak úgy hirtelen felindulásból. Anyuka öltözteti? De tízórait már nem pakol neki, mert két kifli volt nála a válltáskán kívül amit készen vett valahol. Vagy a felesége? Nincs a kezén gyűrű, se karikagyűrű, se más. Attól még.... Nem volt simára borotválva, a most annyira divatos egy hetesre igazított borosta díszítette férfias állát. És megint mosolygott, szépek a fogai is, gondoltam. Nem barnák, tehát nem dohányzik és nem is nagyon kávézik. És a zöldes barna szemek is.......áááááá ez engem néz! Mégse volt annyira belemerülve a zenéjébe, csak kinyitotta a szemét és észrevette, hogy bámulom. Nem volt nehéz észrevennie, ha már kinyitotta, hiszen ott ült velem szemben. Engem néz és láthatólag jól szórakozik azon, hogy bámulom, és még jobban azon, hogy milyen zavarba jövök. Szerencsére nem szólt. Csak biccentett egyet köszönés képpen, felállt és kiszállt.

Azóta láttam még többször is, de már nem utaztunk egy kocsiban és nem köszönt. Mindig összehangolt színekbe öltözve, egy hetes borostával, mosolyogva hallgatta a zenéjét.