Ma megint összefutottam a kis konyhában az egyik fiatalka kolléganőmmel. Egy idősebbel nehezebb összefutni, mert szinte minden kollégám a gyerekem lehetne. De erről majd máskor.

Először reggel, 9 óra magasságában futottunk össze. Jogurtot kanalazott egy fehér tálkába és elmélyülten számolta hány szem szinte fekete áfonyát rak bele. Annyira koncentrált, nehogy akár eggyel is több kerüljön bele, mint amennyi az adag. Tízórai? Kérdeztem mikor már nem számolt, hanem óvatosan kevergette az áfonyás jogurtot. Nem, ez a reggelim. Aha, bólogattam, hogy, értem. Én otthon szoktam reggelizni, mert szeretek nyugodtan kényelmesen megreggelizni. Reggel én mindent kényelmesen csinálok. Kényelmesen kelek fel, kényelmesen zuhanyozom, élvezem a finom meleg vizet, kényelmesen megreggelizem, élvezem az illatokat és az ízeket, sokszor még munkanapokon is villás reggelit csinálok magamnak vagy legalább pirított kenyeret valamilyen szendvicskrémmel. A paprikát vagy paradicsomot felszeletelve teszem a tányérkámra, főleg azóta, hogy egyszer az egyik paradicsom álnokul ráfröccsent a ruhámra mikor beleharaptam. Biztosan bosszúból. Ugyanezen oknál fogva sokszor pizsamában vagy pongyolában szoktam reggelizni. Zenét vagy hangoskönyvet hallgatok közben. Ezt az irodában valószínűleg rossz néven vennék. Az első kávémat, ha szép az idő, a balkonon szoktam meginni, elnézegetem a virágaimat, beszélgetek velük, esetleg megöntözöm őket. Aztán mikor már nagyon nagyon indulni kell, akkor elindulok. A kis konyhában főzök még magamnak egy teát és egy kávét is, ha otthon nem volt időm rá. Aznap se volt, ezért én is ott tébláboltam a konyhában, vártam, hogy felforrjon a víz a teához és elkészüljön a kávé. És közben figyeltem hogyan főzi a kolegina a reggelijét. Biztosan szépen átgondolja reggel, mennyi fehérjét és szénhidrátot, mennyi ilyen olyan vitamint és ásványi anyagot és mennyi kalóriát kell ma a szervezetébe vinnie és elosztja több kis adagra. Bár én is ilyen fegyelmezetten tudnék táplákozni. Mert ez táplálkozás. Az evés, az más. Amikor kényelmesen élvezheti az ember az illatokat, a színeket, a környezetet a hangulatot, és a finom húsok, ínycsiklandó köretek mellé egy pohárka bort is bevisz a szervezetébe, akkor az evés. Ezért nem tudok én az irodában, a gép előtt ülve enni. Ha úgy alakul, hogy bent kell egyek, akkor is a konyhában szoktam, ha szép az idő a teraszon, de gép előtt csak a kávét tudom meginni, hozzá esetleg valami kis édességet. Az áfonyák számolgatása nem az én formám.

És ma megint összefutottunk, de délután. Én az uzsonnára hozott sárga barackokat akartam megmosni, ő már eszegette az uzsonnáját, az utolsó néhány kivi szeletet és még valami pirosat, amit nem ismertem fel. Amíg egy nagyobb tányér vagy kisebb tál után kutattam megkérdezte: Barack? Mit lehet erre válaszolni? Nem, griffmadár tojása. De én ilyet nem mondok. Rábólintottam mosolyogva, barack. A kertből? Engem, aki még nem a globalizációban nőttem fel, ez a kérdés is meglepett, mert hát hol terem a barack? Persze, hogy a kertben. De ez a szegény biztosan már csak a kamionban érlelt spanyol paradicsomot és a chilei almát ismeri. Nincs benne az orrában a frissen szedett paradicsom illata és íze, mert nem volt még paradicsomot szedni a jéerdében (JRD – Jednotné rolnícke družstvo). Lehet, hogy azt se tudja mi fán terem. Biztosan nem evett még finom zsíros kenyeret se almával. Mindenesetre rábólintottam, mert igaz hogy nem az én kertemből volt a barack, de ismerem a tulajt, nem hamisított, hanem igazi a barack. Olyan sóvárogva nézte a gusztusos, gyönyörű és illatos barackokat, hogy megkínáltam. Vegyél nyugodtan, vegyél a nagyobbakból és kisebbekből is, kicsit más az ízük. De még nincsenek megmosva. Boldogan kivett egyet, megmosta, megszagolgatta, mosolygott. Szóló szőlő és csengő barack......jutott eszembe, de nem mondtam neki, nem tudtam volna csehre lefordítani, magyarul meg nem értette volna. Megtaláltam a tálat és ahogy mostam a többi barackot, gondoltam beszélgetek vele. A magját is meg lehet enni. Tudtad? Bólogatott csak, a szája teli volt még a barackkal. És olyan marcipánhoz hasonló valamit csinálnak belőle, még a neve is hasonló, de pével kezdődik, most valahogy nem jut az eszembe. Lenyelte a barackot. Parmezán? Kérdezte. Én meg kiejtettem a kezemből az utolsó barackot.