Letöltöttem a múltkor egy lépésszámlálót. Csak úgy, kíváncsiságból, hogy mégis mennyi az annyi. Egy homeoffice-os napon, mikor a konyha – fürdőszoba – íróasztal háromszög vonalán mozgok, jó, ha elérem a 650-et. Ha bevásárolni is megyek, akkor már 1500. Azokon a napokon, mikor az irodába is be kell menni a 3000-et is elérem. Talán, mert ha elfelejtem a buszon kikapcsolni, akkor a busz zötykölődése eléggé belezavar a lépésszámlálásba.

Ma 8 050 lépést tettem meg eddig, ebből 6 917 lépést a vasútállomáson. Nem kellett hozzá más, csak reggel egy 80+ néni, aki egyedül vágott neki a világnak és elfelejtette, hol hagyta a csomagjait (amiket aztán megtaláltunk), akit aztán elvesztettem (pedig mondtam neki, hogy ne mászkáljon el), de aztán megtaláltam (nagyon megörültünk egymásnak) és a vonathoz is elkísérte az egyik kolléga,

egy nagy csoport, legalább 10 gyerek ( fél évestől 4 évesig, csak úgy sacc per kábé), 4-5 asszony, 1 férfi, aránylag kevés csomag, (öten kísértük őket a hamburgi vonathoz, a mozgó lépcsőn kétszer fordultam, mert az asszonyok se tudták, hogyan is lépjenek fel rá a gyerekek meg pláne nem),

egy kisebb csoport, 2 asszony, 4 gyerek, és egy bábuska, rengeteg nehéz csomag, hozzájuk 3-an voltunk, (borravalót akartak adni, de nem fogadtuk el),

egy leb@szás a rend őreitől, mert hárman elszívtak egy cigit a peronon, (hát ennél nagyobb bajuk ne legyen és megálltam, hogy nem pofáztam vissza),

egy 68 éves néni, aki a barátnőjéhez ment Brűnbe és csak bevásárolni volt Prágában (de azért ingyenjegyet akart a vonatra),

két leányzó, akik, ha már itt vannak, megnéznék Prágát, de nem tudták mivel jutnak be a városba (tényleg minden rosszban van valami jó, de ebben tényleg csak egy csipetnyi)

közben asszonyok egy gyerekkel, egy asszony több gyerekkel, akik nem tudják hol a csomagmegőrző, hogy hol a vécé, hol lehet jegyet venni, honnan és mikor indul a vonat, honnan indul a busz, hol lehetne kicsit megpihenni, enni valami meleget, inni valami hideget,

két asszony két tinédzserkorú lánnyal, akik Ukrajnába akartak utazni és nem fordítva,

egy cseh fiatalember, aki csak simán eltévedt a pályaudvaron (pedig ő bennszülött), néhány külföldi turista,

és végül a műszak végén egy berlini magyar anyuka két gyerekkel, akiket csak úgy maszek alapon kísértem el a vonathoz, és később csatlakozott hozzánk egy férfi (akiről kiderült, hogy egy földim, mert a szüleit Naszvadról telepítették ki a második világháború után).

Az ukrán zsebkönyvnek nem vettem hasznát (nem volt idő lapozgatni benne), de a vonatos applikáció sokat segített.

A hamburgi vonat után a pihenőben csináltam magamnak egy kávét (neszkávé tej nélkül, hát mit mondjak, itthon meg nem ittam volna, de ott olyan volt, mint az égi manna). Közben a főkoordinátor telefonált valahova, hogy sikerült-e elhelyezni azt az idős bácsit, akit tegnap küldtek oda, boldogan konstatálta, hogy jól végződött a dolog.

Rájöttem milyen sok orosz szóra emlékszem és hogy milyen kevés kell mégis. Csemadan, pojizd, avtobusz, charaso, bilet, gyengi, szpasziba, bezkostovno (de lehet hogy ebből valami ukrán)....