Az úgy volt, hogy meg akartam jelölni a fűszernövénykéket. Nem mintha nem tudnám megkülönböztetni a snidlinget a citromfűtől vagy a bazsalikomtól, hanem mert csak. Megnéztem a neten, kinek milyen ötlete van, de az egyik ezért a másik azért nem volt tökéletes. Az első ötletem a doktor néni torokvizsgáló pálcája volt, de mostanában nem tervezek beteg lenni. Ebből (doktor néni – torokvizsgálódás – torokfájás) egyenesen következik a nanuk (nem Nanuk az inuita, hanem a jégkrém). Meg is kértem azonnal kolléganőimet, hogy ősz ide, hideg szél oda, jutalmazzák meg magukat egy egy jeges finomsággal a botocskával meg engem. De összvissz egyetlen jelölő pálca jött össze péntek estig. Szombaton reggel már késésben voltam, hát a reggeli kávémat a pattanásos kávés gyerektől vettem és amíg csinálta a mogyorós lattét jött a szikra. A kávés bot is jó lesz, igaz valahogy össze kell ragasztani kettőt, hármat, de megoldható. Azt már észrevettem, hogy ha az embernek amúgy teljesen logikus, de mások számára érthetetlen vagy furcsa ötlete van, akkor azt a legnagyobb természetességgel kell előadni. Most is ehhez tartottam magam. Kicsit már amúgy is beszélgettünk, unatkozott szegény nagyon, mert szombaton szinte semmi forgalom nincs. Legkedvesebb mosolyommal megkérdeztem, hogy kivételesen vihetnék-e több keverő pálcát, nem csak egyet. Kíváncsian rám nézett a pattanásain keresztül. Mert a fűszernövényeket megjelölni pont ideális lenne, magyaráztam. Néhányat összeragasztok és beszúrom a cserépbe. Beleegyezően bólogatott és én kivettem talán tízet. Gondoltam a következő kávéstól majd megint kérek párat és néhány nap alatt össze is jön amennyi kell. Közben kész lett a kávé, fizettem, ő meg valamit keresgélt egy fiókban. Na mutassa a táskáját! nézett rám mosolyogva és kezében egy nagy marék keverő pálca volt.