Mert nekem kell az az állvány a balkonra. A virágoknak. A Bauhausban van, elmentem, kerestem, nem találtam. Kérdeztem, hol van. Áááá, itt nekünk nincs, mondta a kedvetlen információs fiatalember. De legalább megmondta, hogy a másikban van. Elmentem, kerestem, megtaláltam. Megmozdítani se bírtam, elégedetten bólogattam, ez jó stabil lesz. Kérdeztem hol van becsomagolt. A kerti bútorok közt. Ősz hajú , kedves szimpatikus férfiember hozta is. Letette elém, csináljak vele amit akarok. Meg se bírtam emelni. Éreztem, gond lesz, de nekem ez az állvány kell. Ősz hajú , kedves szimpatikus férfiember megfogta, rakta bele a kosaramban. Így a vállamig érő állvány teteje azonnal a fejem fölé került és félő volt, hogy ez első zöttyenésnél lefordul, maga alá temetve amit maga alá temethet. Mondtam neki, nem lesz ez így jó, erre mozdít rajta egyet, mire olyan helyzetbe került az állvány, hogy már zöttyenés se kellett neki, elég lett volna egy lehelet. Na ez is hiányzott, mikor a fizika órán a súlypontról tanultak. Ugyan már legyen olyan kedves és vegye ki, én meg hozom azt a másik, nagyobb kocsit. Csúnyán nézett rám az ősz hajú már nem annyira kedves férfiember és fiatalabb életerősebb kollégájára bízott az állvánnyal együtt. Ez az állványt kiszedte, letámasztotta, én meg elzarándokoltam a másik kocsiért. Elég nehezen tudtam kormányozni, pedig még üres volt. A szimpatikus fiatalember rárakta az állványt. Hol a vonalkód? A szimpatikus gyöngyöző homlokú fiatalember leszedte az állványt, megfordította és visszatette. Aztán ott hagyott, csináljak most már amit akarok. Hogyan viszem haza? Az rendben van, hogy hívok taxit, de ha olyan kis polszki jön, mint a múltkor, akkor az nem lesz jó. Megkerestem a gyöngyözőhomlokút, aki mintha megrezzent volna, mikor megszóllítottam. Mondom neki, hogy szeretném szállítással együtt venni az állványt. Megpróbált lebeszélni, de mikor látta, hogy nem sikerül neki, az információhoz küldött, a barákácsbolt másik végébe. Szerencsésen odaértem, az állvány se esett le, de nem volt ott senki. Aztán jött egy hölgy és visszaküldött, mert minden részleg maga intézi a szállítást...... most már az én homlokom is gyöngyözött. De nekem az állvány kell. Visszamentem. Régi ismerősként szóltam a szimpatikus fiatalemberhez, hogy visszaküldtek. Legyen már olyan kedves, és rendelje meg a szállítást is. Hogy az drága, sokára hozzák ki, nem érdemes. De nem tágítottam. Egyrészt mert fingom nincs hogyan vinném haza, másrészt meg már érdekelt, hogy miért akar lerázni. Ha nem hagyom magam, akkor majd csak kiderül. Nem tudta szegény, hogyan kell a papírokat kiálltani. Megkérdezni sokáig nem akarta vagy nem merte, de aztán mégis. És sokadszori nekifutásra sikerült is a papírokat elkészíteni és kinyomtatni. Ebbe jobban beleizzadt, mint az állvány emelgetésébe. Nem kevés kárörömmel figyeltem ahogy ott kínlódott, de ha nekem kétszer is át kellett vonszolnom azt a dög nehéz állványt a barkácsbolton, akkor megérdemli. És csak a hasznára vált. Ma is tanult valamit.